"Felmérések szerint az elmúlt években nőtt ugyan a pénzügyi tudatosság, ám a magyarok negyedének semennyi félretett pénze nincs."
...
"A pénzügyi kultúrát feltérképező kutatásból kiderül, hogy a jövedelem elvesztésekor az emberek negyede egyetlen hónapot sem tudna anyagi segítség nélkül átvészelni, kétharmaduk pedig kevesebb, mint 3-6 hónapig tengődne el saját pénzén."
Forrás: Évi 130 ezret tesz félre az adóváltozás nyertese
Nos, kérem, hiába vagyok én öntudatos, ha egyszerűen ennél szűkebbre már nehezen tudom húzni a nadrágszíjat, és ezzel kis családom többi tagja is így van. A párom és én felsőfokú végzettséggel rendelkezünk, a felsőoktatásban dolgozunk, és ha kettőnk fizetését négyfelé osztom (van két gyerek), akkor valahol a létminimum alatt-felett libikókázunk.
Néha van olyan plusz munka, amiből félre lehet tenni. Ez bizony pár hónapig van csak meg, mert a háztartási eszközök nagy igénybevétele miatt hol egyik dobja föl a talpát, hol másik. Most éppen a mosógépünk rúgja az utolsókat. Az autónk a 11. évét tapossa, vagyis inkább még gurulja hála a jó égnek.
Közben sorakoznak az egyéb feladatok: a lakásban pár ablak már negyven éves, nem ártana kicseréltetni. A csővezetékek szintén akkoriak, és hol nem jön be a víz, hol meg nem megy ki. Ha lesz némi plusz pénzünk, akkor nem fogjuk arra félrerakni, hogy "ha majd egyikünk munkanélküli lesz".
Jelen idegfeszültség mellett a krachra tervezni valahol az öngyilkossággal egyenlő, mert lelkileg nem bírja az ember, hogy hajt, gürizik, és amit ezért megkeres, azt nem magára költi, nem a gyerekekre, nem az életkörélmények javítására, hanem arra, hogy majd egy-négy-tíz év múlva olyan helyzetben leszek, amikor éhes is dögölhetek, és akkor de jó lesz, ha ez nem fog megtörténni. Ezzel a tudattal nem lehet pozitívan létezni. De ezt várják el tőlünk, tényleg?
